A mai Soproni Egyetem Magyarország egyik leggazdagabb hagyományokkal rendelkező egyeteme; egyben Európa legrégebbi, mai szóval mérnökképző felsőoktatási intézményének egyik jogutódja. A Soproni Egyetem emellett letéteményese annak a különleges és rendkívül sokrétű történetnek is, amelyben több száz egyetemi hallgató és csaknem két tucat oktató egy közép-európai történelmi kataklizmát követően Kanadában kezdett új életet. Az óhazából az újvilágba vezető útjuk kontinenseken és oktatási rendszereken ívelt át. Ezen az úton az erdő iránti szeretetük és a közösen átélt sorsfordító események által megerősített bajtársiasság vezérelte őket.
Ez a könyv ennek a történetnek állít emléket. Egy olyan történetnek, amely 70 évvel ezelőtt, az 1956-os magyar forradalom napjaiban kezdődött, amikor a soproni erdőmérnök-hallgatók egységesen álltak a felkelés mellé. Rendfenntartó szolgálatot láttak el Sopron utcáin, teherautókkal orvosi felszerelést szállítottak a budapesti szabadságharcosoknak, és számtalan egyéb módon támogatták a forradalom ügyét. 1956. november 4-én, a forradalom leverésével azonban történetük előre nem látható és egész életüket megváltoztató fordulatot vett, s a hallgatók oktatóikkal együtt átlépték a Soprontól csupán néhány kilométerre húzódó osztrák határt. Többen abban reménykedtek, hogy hamarosan visszatérhetnek, mihelyt a Nyugat megsegíti a forradalmat, és a helyzet rendeződik. Ma már jól tudjuk, és ők is hamar ráébredtek: mindez hiú remény volt. A menekülttáborban töltött napokból hetek lettek, és visszatérésük kockázatos lett volna a gyorsan újra megszilárduló kommunista rezsim várható megtorlásai miatt. Az egyetlen út még nyugatabbra vezetett – ha együtt akartak maradni –, egészen az újvilágig. Elfogadták hát a kanadai kormány nagylelkű ajánlatát, amelynek értelmében a közel kétszáz erdőmérnök-hallgatót a vancouveri Brit Columbiai Egyetem (University of British Columbia, UBC) fogadta be, ahol együtt, saját oktatóikkal, magyar nyelven fejezhették be tanulmányaikat az ottani erdészeti karon számukra létrehozott Sopron Division, azaz „Sopron Divízió” nevű részlegen.
Így hát a sorsdöntő év utolsó napján hajóra szálltak, hogy új életet kezdjenek Kanadában. Közülük 141-en szereztek erdőmérnöki, majd az évek során egyéb végzettségeket is. Megtanultak angolul, munkát vállaltak, keményen dolgoztak, és sikeres életet építettek maguknak Észak-Amerikában: többségük Kanadában, körülbelül kéttucatnyian az Egyesült Államokban. Az észak-amerikai erdőkben dolgoztak, miközben továbbra is ápolták magyar gyökereiket. A következő évtizedekben kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak. Néhányukból egyetemi tanár lett, mások a kanadai erdészet legfelső vezetésébe kerültek, és mindannyian bekapcsolódtak az őket befogadó ország életébe. Társat találtak, családot alapítottak, és szakértelmüket, tudásukat új hazájuk szolgálatába állították. Közben életre szóló barátság szövődött köztük, és szinte egy családdá váltak: minden évben találkozót szerveznek, sőt, Vancouverben minden hónap első keddjén együtt ebédelnek, egyéb alkalmakkor is összejárnak – immár több mint 65 éve.
Ezeknek a magyar erdészeknek a története a kitartásról és a hitről szól: arról, hogy a legjobbat hozták ki egy történelmi tragédia következményeiből – és az egymás iránti, élethosszig tartó elkötelezettségről. Ezen az úton a magyarországi alma materük hagyományai vezették őket, a diáknemzedékeken át ápolt selmeci hagyományok, amelyek mottója: „egy mindenkiért, mindenki egyért”. Esetükben azonban a muskétások száma nem három, hanem több száz volt, ami megsokszorozta a kölcsönös támogatást, elkötelezettséget és szeretetet.
Miután szakmájukban bizonyítottak, az 1989-es rendszerváltás pedig lehetővé tette, hogy ismét szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki szeretett alma materükkel, egyre többet tettek érte: szakértelmükkel segítették az intézményt, ösztöndíjakat alapítottak, és sokféle módon támogatták a soproni hallgatókat. Az alma mater informális és formális keretek között egyaránt visszafogadta őket, ünnepségekkel üdvözölve a kapcsolat megújítását. A közös emlékezés és együttműködés az elmúlt negyedszázadban az óceán mindkét partján jellemző lett.
Ma, az 1956-os forradalom és e rendkívüli út kezdetének 70. évfordulója jó alkalmat ad arra, hogy számba vegyük e kivételes magyar erdőmérnökök nemzedékének örökségét, – mindazt, amit Kanadában és Magyarországon ránk hagynak.
