Totemoszlop felújítása

A totemoszlop története, előzmények

A sárga cédrusból készült, 4 méter magas totemoszlop Józsa László, az 1961-ben Vancouverben végzett erdőmérnök egy különleges ajándéka a Nyugat-magyarországi Egyetem számára. Az alkotás az ’56-os forradalom után Kanadába menekült soproni erdészhallgatók és oktatóik közös történetét, összetartozását és életútját idézi fel. Az ajándékozás különleges apropója az volt, hogy az 1961-ben végzett évfolyam tagjai átvehették aranydiplomájukat, ezzel jelképesen lezárva a Kanadába került soproni közösség egy fontos korszakát.

„Az általam tervezett és faragott totemoszlop a 236 tagú kanadai Sopron Alumni ajándéka, mely egyúttal szimbolizálja összetartozásunkat és életünk allegóriáját több mint 50 év távlatából.”

Művében a kanadai őslakosok jelképeiből, egy konkrét totemoszlopról (UBC totem) is merített inspirációt: a viharmadár az eget, a medve a földet, a lazac pedig magát az életet jelképezi. Különösen fontos szerepet kapnak a lazacok, amelyek életciklusában az emberi sors párhuzamát fedezte fel. Ahogyan a lazacok hosszú út után visszatérnek szülőhelyükre, úgy tekintenek vissza az egykori soproni diákok is életük meghatározó állomására, a kezdetekre. A totemoszlopon több életszakaszban megjelenő lazacok ábrái az idő múlását is felidézik, az alkotás így nemcsak a kanadai magyar erdészek múltjának állít emléket, hanem az összetartozás, a hazatérés és az emberi élet múlandóságának jelképe is.

Az totemoszlop az Egyetem főépülete előtt 2011. szeptember 13-án került felállításra.

A munka kezdete

A Soproni Egyetem tanműhelyéből érkezett egy megkeresés a totemoszlop felújításának igényével. Az oszlopot a tervek szerint az október 23-i megemlékezéshez kapcsolódóan szerették volna felállítani.

A totemoszlop időjárásnak kitett oldalain szinte egyáltalán nem látszódtak a korábbi festés nyomai. A felület sok helyen érdes és barázdált volt, emellett borostyán is gyökeret vert a repedésekben.

Csipler Vanda okl. formatervező, belsőépítész, festőművész és linómetsző és Dr. Hajas Ágnes egyetemi docens, okl. építészmérnök és művészettel nevelés coach vállalták el totemoszlop helyreállításának, újra színezésének feladatát, melyet szűkös határidőn belül kellett teljesíteni.

A felújítás folyamata

Az oszlopot első lépésben finoman megcsiszoltuk, hogy a lepergő festékrétegeket eltávolítsuk. Egyes helyeken drótkefével távolítottuk el a borostyán gyökereit és az egyéb szennyeződéseket. A portalanítás után egy alapozó, gombaölő favédőszerrel kezeltük a fát, hogy minél tartósabb és ellenállóbb legyen.

A rekonstruálást egy fotódokumentáció segítette, ahol az oszlop korábbi állapotáról láthattunk fotókat.

Mivel az oszlop legalább kétszer átfestésre került az eredeti fotókhoz képest, és a két festés nem egyezett, ezért alkotóként szabad kezet kaptunk abban, hogy melyik állapotot tekintjük kiindulási alapnak.

A fotók alapján kevertettük ki a festékek színeit és azok árnyalatait.

Az alkalmazott festékrétegek vizes bázisú fa festékek, amelyek UV-, és fagyállóak, kellően rugalmasak és ellenállóak szabadtéri alkalmazás esetén.

Mivel mindketten többgyermekes édesanyák vagyunk, fontos volt, hogy rugalmas időbeosztásban tudjunk dolgozni, hol egyedül, hol pedig együtt alkotni.

Volt, hogy kora reggel, volt, hogy késő este festettünk. Ha csak egy szabad fél óránk volt, ugyanúgy nekiálltunk egy-egy részlet kidolgozásának, mint amikor órákon át el tudtunk mélyedni a részletekben.

Kettőnk között szavak nélkül is egy jól működő munkamegosztás alakult ki, ösztönösen azokat a részeket dolgoztuk ki, amelyek jobban a kezünkre álltak.

A korábbi vésetek sok helyen nem látszódtak már, ezért ahhoz, hogy egységesnek hasson az oszlop a felállítás után, szükség volt ezeket a véseteket festékkel is kiemelni.

Emiatt a legapróbb részletekkel, ecsetvonásokkal kezdtünk, így a munkánk hetekig nem volt látható – a faipari műhelyben dolgozók legnagyobb ijedtségére. 

Ezt a munkafolyamatot a nagyobb felületek, peremek festése követte, majd az utolsó napokban került festésre a legnagyobb, és egyben a legkönnyebben festhető felület, a törzs.

Mivel a fának van egy természetes és szép öregedési folyamata, mindenképpen szerettünk volna olyan „nyers” felületeket is megőrizni, ahol látszanak az eredeti színek, felületek.

A halak festésekor kisebb felületeken ezért dekorációs elemként meghagytunk fa részleteket természetes állapotukban és színükben, amiket csak faanyagvédő szerrel kezeltünk.

A halak esetében a legtöbb helyen a fa szín egy festék, amelyhez a színmintát az oszlop épen megmaradt felületeiről vettük.

A rekonstruált oszlop fej-részén és szárnyain található színek teljesen színazonosak a fotókon látható egyik verzióval. A korábbi fotókon azonban a törzs különféle megvilágításban más-és más színben látszódott.

Mivel a nyers fafelület sokkal világosabb volt eredetileg és egy zöldes szín járta át – valószínűleg az alkotó által használt vegyszer színe – mely az idő előrehaladtával teljesen felszívódott, ezért a legnagyobb fejtörést ez a felület adta. A vegyszer lazúros, egyenletes, finom hatását nem lehetett szépen kivitelezni egy kültéren jól működő festék tulajdonságaival.

Végül amellett döntöttünk, hogy első körben, azaz első festékrétegként választunk egy természetes hatású, barna tónusú színt, és ha szükséges, akkor második rétegben a zöldes tónust visszük fel.

Végül a jelenleg is látható állapot – azaz a természetesebb barnás törzs - választása mellett döntöttünk. A totemoszlop alsó és felső részén a színátmenet kiemeli a lazacokat, a törzs középső részén pedig a fény-árnyék hatás segíti mindezt. Az egyes halak szemein használt kékes-szürkés szín, melyet a törzsön és szárnyon is használtunk, finom keretszerkezetet ad a műnek és még jobban kiemeli a lazacok tekintetét. A fejrészen található markánsabb kontrasztok, élénkebb színek messziről is szépen érvényesülnek.

Alkotóként különleges élmény volt egy művész művét megismerni, átlényegülni a feladathoz, a totemoszlop történetét, útját megismerve érzékenyen és tisztelettel nyúlni az oszlophoz.

Minden ecsetvonással szerettük volna ezt az alkotói tiszteletet és alázatot megadni a mű készítőjének és magának a műnek, emellett szerettük volna hozzátenni azokat a finom részleteket, amikkel mi tudtunk hozzájárulni az oszlop újjászületéséhez.

Összességében úgy érezzük, hogy bár szívesen dolgoztunk volna még rajta hónapokig, elégedettek vagyunk az elkészült munkánkkal. Azt sajnáljuk csupán, hogy vége lett az alkotásnak.